Ciao Róma!

Először, másodszor és harmadszor.... (1. rész)

 

Megvallom őszintén soha nem volt jelen az életemben Olaszország. Nem jártak ki a szüleim, de még a szomszédék sem. Nem tudom, hogy miként kúszott be az életembe, de egy dolgot kijelenthetek ALL IN! lett az ismerkedés vége. Persze, utólag vissza gondolva onnan jöhetett az érdeklődés, hogy elkezdtem a divat után érdeklődni és az egyik barátomnál sokat szólt az Eros Ramazotti nem túl csendesen. 🙂 De itt ki is fulladt a kapcsolatunk. Én világ életemben szerettem a focit. Az olasz labdarúgásra azon a VB-n lettem figyelmes, amelyiket el is hódítotték az Azzurik. (Kék mezesek) Megnéztem, hogy kik alkotják a csapatot, s hol játszanak. Meglepő módon sok római srác volt a csapatban s köztük egy név Francesco Totti. Akkoriban a Rai 1 közvetítette a meccseket, így szépen lassan kúszott a bőröm alá az olaszországi érzés. Nem tudtam mi ez, hiszen nem beszéltem a nyelvet. Csak a temperamentumot hallottam ki szinte minden reklámból és azt a felejthetetlen dallamot, ami akkor hallható, amikor megszólal valaki olaszul. Sokáig nem történt semmi. Egészen addig, ameddig egy munkámnak köszönhetően nem kerültem lőtávolba Olaszországhoz. Egy időben sokat jártam dolgozni Ausztria nyugati oldalára egy baráti társasággal. Az egyik napon korábban végeztünk és felajánlottam, hogy ugorjunk át Velencébe megvacsorázni, hiszen itt van egy nagyobb ugrásra, de éjfélre simán itthon vagyunk. Hála az égnek rábólintottak így már készülődtem is. Juhéjj! Irány Olaszország! El sem hiszem! Gondoltam magamban. Lássuk a valóságot. Tényleg olyanok az emberek és a légkör, ahogy én azt elképzeltem? Tényleg a jó pizzák, a tengeri herkentyűk, a paszták és a pomodorok országa? Végig izgultam az utat és alig vártam, hogy kiszálljunk a kocsiból és megismerjem a valóságot. Irány fel a parkolóházba, autó letesz, lift és már kint is vagyunk. Mi ez? Mi ez a mocsok? Ez velence? Kérdeztem magamban? Miért? Kezdett egy világ összeomlani bennem. Hatalmas csalódás volt bennem. Konkrétan bokáig gázoltunk a szemétben. Mi ez? Járt folyamatosan az agyam... Persze... Hát persze Gabi!!! Karnevál volt még tegnap, hát ezért ez a mocsok. És megnyugodtam. Kicsivel arrébb, már aktívan dolgoztak a tisztaságon az ezért felelős emberek az ég pedig kitisztult. Ahogy feljebb emeltem a fejemet megpillantottam a csodálatos épületeket a maguk valójában. Kopott antik ezer színű épületek roletták és kovácsoltvas erkélyek mindenhol. Mintha egy álomba csöppentem volna, amit a hold fényén kívül a sötétségbe lógó kandelláberek világítottak volna be. Soha nem éreztem még előtte a tenger illatát így nem tudhattam milyen az. A Canale Grande nem volt túl jó illatú, de nem nagyon foglalkoztam vele mert a hidak a gondolák és az a rengeteg csónak elvonta a figyelmemet. Megpillantottunk egy szolid kis éttermet beütünk, ettünk egy pizzát záróra előtt és uzsgyi, rohantunk a kocsihoz, hiszen másnap korán kellett kelnünk. Haza felé volt időm gondolkodni és feldolgozni az élményeket. Egy dolgot tudtam biztosra ide vissza kell jönni még. Az itt töltött idő kevés volt.

Sokáig nem történt az életemben semmi ami megalapozott volna egy újabb kiruccanást, míg nem az egyik kedves barátom egy őrült ötlettel állt elő. Olaszországban szeretne öltönyt vásárolni. Mondhatom, hogy nekem sem kellett több. Meg is beszéltük a részleteket elég nekünk egy hosszú hétvége. Autó van, s hogy ne legyen olyan drága kifelé az út szerzünk még útitársakat.

Egy utazási irodán át lefoglaltuk a szállásokat. Első éjszaka Milánó a második éjszaka Róma a harmadik éjszaka és a negyedik meg majd az autóban, mert vissza kell érni kedd reggelre. Nem szokásom senkit sem hibáztatni, ráadásul nagyon jól sült el a túránk, de amikor Milánóba kérsz szállást, akkor Miért Legnanoba foglalnak neked, azt magad sem érted. Főleg úgy, hogy akkor még nagyon internet sem volt főleg nem GPS. Ez a pici tévedés, megalapozta az egész hétvégénket. Hogy miért? Mert péntek délután 17 órára sikerült megtalálnunk a szállásunkat, hiszen a Vocherünkön egy 5x5 cm-es térképet mutogattunk az embereknek... (Tőlük tudtuk meg, hogy a szállás nem is Milánóban található). Vége. Megúsztunk az idővel. Ma már semmilyen vásárlás nem lesz. Ráadásul én vezettem végig, így egészen biztosan nem tudtam többet vezetni addig, ameddig nem pihenek. Így is lett. Én és Ádám a barátom lefeküdtünk aludni és a két útitársunk pedig elment enni valamit. Alig 2 óra elteltével megérkeztek a lányok és közölték velünk a jó hírt, amire nem számítottunk.... Este jönnek értünk és megyünk bulizni.

 

Megmondom őszintén én már itt tudtam, hogy elveszítettük az út célját. Nem lesz itt semmilyen öltöny vagy ruha vásárolva, viszont egy hatalmas sztoriba csöppenünk bele és így is lett! Tudtam ha ma elmegyünk bulizni, akkor holnap nem tudunk elindulni időben Rómába és ott sem lesz időnk semmire, de legalább élünk! Fogalmam sem volt akkor még, hogy mi vár ránk, csak át adtuk magunkat a szabadságnak és hagytuk, hogy megtörténjen, aminek történnie kell. Este nyolc óra magaságában beállítottak a Ragazzik! Hatalmas figurák voltak és arra is figyeltek, hogy valószínűleg fogunk alkoholt fogyasztani így megoldották a szállításunkat. Estére, kettő órányi alvás után, kicsit elveszítettem az időérzékemet és az olasz pezsgő is segített egy picikét, így nem tudom mennyit mentünk, de egyszer csak egy téren találtuk magunkat, amikor közölték itt vagyunk. Összenéztünk a többiekkel, hogy hol? Hol vagyunk? 15-20 fiatal áll egy téren. Oké. És? Hittük mi! Kiszálltunk és úgy fogadtak bennünket, mintha gyermekkori barátaik lennénk, akik most tértek haza a háborúból. Kérdően néztünk egymásra két ölelgetés között! Ciao, Ciao, Ciao! Nahh jól van! Hát így? Akkor toljuk ezt a sztájlt.. 🙂 Az üdvözlések után hamar kiderült, hogy ez egy olyan találkozó pont náluk, (Legnano-i vár) mint nálunk a Nyugati, óra alatt. Itt beszélték meg, hogy hova megyünk tovább, hova visznek bennünket és mi mit szeretnénk. Én, mint fő gourmet (2 évet dolgoztam olasz konyhán) annyit mondtam, hogy bort szeretnénk fogyasztani és sajttálat enni hozzá.

(Borban és sajtban sem volt hiány)

Az sem baj ha olasz specialitásokat tudnánk fogyasztani... Itt engedjetek meg egy jó tanácsot! Mindig jól jön egy barát idegen földön ha nem akarod, hogy anyagilag pórul járj. Így lehetett az, hogy egy nagyon hangulatos, de fiatalos és számunkra kielégítő kínálattal rendelkező kis étterembe vezetett az utunk és az éjszaka végére sem üresedett ki a pénztárcánk. A mai napig felemlegetjük az ott történteket. Szenzációs hangulat csodás ízek és felejthetetlen emlékek. Ekkor gondoltam azt, hogy kezdünk belecsöppenni a sűrűjébe. 

Másnap reggelihez ébredtünk, interkontinentális svédasztal fogadott bennünket mindenféle meglepetés nélkül. 10 óra magasságában már kerestük a régi sztrádát, amely levitt bennünket Rómába.

(Legnano és egy Jedi hölgy, aki lecserélte a X szárnyúját)

Ezt az utat az utazási irodába ajánlották nekünk, mondván, hogy ingyenes és egy csomó pénzt tudunk vele megtakarítani ha nem sietünk. Mi nem siettünk. Hála az égnek, nem! Így történhetett meg velünk az a csoda, hogy a csizma nyugati felén, végig a tengerpart mellett mentünk és éltük át a naplementét a pálmafák sziluettjei között.

 (Livorno)

Szerencsénkre találtunk egy önkiszolgáló töltőállomást, ahol megkérdeztük, merre lehet a szállásunk. Itt is csak az 5x5 cm-es térképünk volt, de hála az égnek értelmezhető választ kaptunk, így nem volt más dolgunk mint visszaállni a végeláthatatlan dugóba, ami elméletileg egy piramishoz vezet bennünket, amit egy körforgalom vesz körül és ott kell majd a 3. lehetőségnél kitérni. Ez a kis út majdnem 45 percünkbe került. Eme idő alatt volt lehetőségünk megismerkedni római lányokkal, akik csókjaikkal dobáltak bennünket és megtudtuk mutatni a magyar vircsaftot a sorstársainknak, miképpen dülöngél az Opel Corsa jobbra, ballra ha a Bubavaro szól benne... 🙂 Csak annyit mondok nagy sikerünk volt és érdeklődve figyelték a rendszámtáblánkat.. Honnan jöttek ezek? Vissza gondolva azt gondolom a boldogság uralta az elménket és nem a megfontolt viselkedés. De ez abban a korban és abban a helyzetben maximálisan helyénvaló volt. 

(Ciao Róma és a Bubavaro)

Azt hittük mi naivok, hogy már nem érhet bennünket meglepetés. Voltatok már abban a piramisos körforgalomban? Körülbelül 5 sávban álltak az autók, dugig. Viszont annyira könnyen mentünk át azon a körforgalmon mint még senki szerintem. Ha bedugtad a kocsi orrát a másik elé, akkor az kivárta, ameddig elmész és újra próbálkozott érvényesülni. Így lehetett az, hogy az Ádámnak lehetősége volt egy rajtunk jót mulató úriembert lefotóznia, Lehet, hogy ismerte a Bubavaro-t? 

Innen már csak 10 perc volt és megérkeztünk. Hotel Torre Rossa. Annyira imádom, hogy azóta sem felejtettem el a nevét. A szálloda egy régi apácazárda területére épült és ezeket az emlékeket hűen őrzi a szálloda kertje. Természetesen kései érkezésünk nem szegte kedvünket, hogy felfedezzük a kertet egy kicsit és a fogadott milliő is arra motivált bennünket, hogy Ádámmal bemenjünk Róma belvárosába az éjszaka kellős közepén. Fogalmunk sem volt mennyit és merre kell mennünk. Arra mentünk amerre a fényeket láttuk, de háromnegyed órányi séta után feladtuk a gyaloglást, hiszen tudtuk, hogy még legalább ennyi vár reánk visszafelé... És milyen jól tettük! 

(Roma by night)

Miután visszaértünk a szállodába még készítettünk egy pár fotót és bementünk lefeküdni. Bekapcsoltuk a tévét és akkor láttuk a dugó okát. Hatalmas buli volt a Vatikánban, amit a tévé élőben közvetített. Oda sietett az a rengeteg fiatal.

Másnapra ragyogó idő fogadott bennünket. Olyan kék eget még sehol nem láttam, mint Rómában. Gyorsan visszafutottam és  előkaptam a fényképezőgépemet és lőttem pár fotót a szállásunkról.

(Hotel Torre Rossa)

Nem tudom mi az ami ennyire megfogott ezen a falon. Én azt gondolom, hogy a patinája. A velecei házak falán is sok ehhez hasonló textúrát, színt véltem felfedezni.

(a templom lodzsája)

Annyi, de annyi kép készült, hogy holnapig nézegetnétek ha mind betenném ide. Itt estem szerelembe, pedig még a várost nem is láttuk. Gyorsan összekaptam a csapatot és már úton is voltunk. Hamar ráébredtünk, hogy a mai napot egy kicsit túlöltöztük, így meg kellett állnunk egy gyorsétteremnél, hogy mindenki lazíthasson egy kicsit a szerelésen. 2005-ben az itthoni bohócos étteremben örültünk ha hagymakarikákhoz jutottunk. Itt viszont már rántott garnélát és hatalmas meglepetésünkre sört lehetett kapni. Azt hittem rosszul látok. Gyorsan mindenki rendbe szedte magát és elindultunk a belvárosba.

(A piac)

Rómába érve a Vatikán melletti kis téren egy hatalmas piac volt, ami éppen tömve volt emberekkel, de azért benéztünk ha már ott vagyunk. Az Ádám anyukája a lelkünkre kötötte. Nem térhetünk haza Dávid szobor nélkül. Mindenhol azt kerestük, persze sehol sem kaptunk csak ott, ahol nem is számítottunk rá! (Auto grill) Megjártuk a piacot, irány a Vatikán. Nem tudom, hogy mi, de már befelé, amikor megláttuk a Svájci gárdát, valami bizsergés fogott el.

(Svájci gárda)

A monumentalitása a múltja vagy az, hogy a keresztény vallás leghíresebb államában tartózkodtunk nem tudom. Viszont ameddig bent voltunk, folyamatosan futkározott a hideg a hátamon. Gondoltam megérkeztünk! Ciao Róma!

(A Vatikán szökőkútjánál)

Azóta is azt gondolom, hogy Róma az én második hazám lett! Ott és akkor! A légkőr, a milliő, az illatok, a pálmafák, az a dallam ami elhagyja az emberek ajkait az én vagyok! Nagyon nehezen indultunk útnak, de egy dolgot tudtunk már akkor. Ez a város minket még vissza vár. Persze fogalmunk sem volt, hogy mi vár még ránk hazafelé..... Tolfa, Pisa, Firenze, a toszkán lankák és napraforgóik, Laura Pausini, NEK, Bologna egy Ferrari gyár. Dávid szobor vadászat ismeretlen falvakban, ahol egy egy méteres putto-t akartak ránk sózni, mint Dávid.. 🙂 Ezekről mind mind a következő részben mesélek nektek.